Jump to content

A jóból is megárt a sok. Az eső most sokak ellensége lehet

2019. 05. 14. 19:00

Alig vártuk a tavaszt, és bár már megérkezett, de kevesebb napfényt adott eddig, mint vártuk. Azt a mondást mindenki ismeri, hogy a májusi eső aranyat ér. Kétség nem fér hozzá, de ezenkívül kellemetlenséget is okozhat.

A túl sok esőzés a mezőgazdaságban is hátrányt jelenthet, de a borongós napok a lelkivilágunkra is kihathat. Sőt, emellett még nehezebben vehetjük a levegőt is, amelyet a magas páratartalomnak tudunk be. Emellett pedig letaglózhat a hőmérséklet ingadozása is, mert megviseli a szervezetünket.

Nagyon vártuk az esőt, mert kellett a természetnek. Most, hogy napok óta esős időben részesülünk, talán még a napjainkat is nehezebben viseljük. Mindez az eső miatt van? Kapkodva vesszük a levegőt, feszül a mellkas, állandó köhögéssel küzdünk? A kellemetlen érzés hátterében akár az asztma is állhat, úgy, hogy arról nincs is tudomásunk. Évről évre egyre több asztmás beteget diagnosztizálnak. Azt is érdemes tudni, hogy ha a kellemetlen tünetekkor felkeressük az orvost, akkor kiderülhet a gond, és ha ezt az asztma okozza, akkor gyógyszerekkel, valamint életmódváltással minimálisra lehet csökkenteni az asztma kellemetlenségeit. A hőmérséklet, valamint a légnyomás ingadozása, a magas páratartalom kihat az asztmásokra. A szabadban végzett fokozott fizikai megterhelés (sport) akár asztmás rohamot válthat ki és a mindig fürge gyerekekre is igaz lehet ez.
A légutak tartós gyulladása, azaz az asztma miatt beszűkülnek a légutak, emiatt érezhetjük a kellemetlen, olykor ijesztő tüneteket. Sokan nem is tudják, hogy asztmásak, ezért semmilyen, az asztmát csökkentő készítményt nem szednek, de sokakra igaz az, hogy a már ismert asztma ellenére is elhagyják a gyógykészítményeket. Főleg a tünetmentes időszak beálltakor hagyják el sokan, pedig ahhoz, hogy érvényesüljön a terápia, azt akkor is szedni szükséges, ha éppen jól érzi magát az asztmás beteg.

A viharos idő erősebb szélmozgással is járhat, amely hatására megemelkedik a levegőben terjedő pollenek számára, így a légúti megbetegedések tünetei is felerősödhetnek.

Nemcsak az allergiások szenvedhetnek az ilyen időjárás mellett, hanem a COPD-s betegek is. A légutak tartós beszűkülésével járó betegségben szenvedők életét megnehezíti a tartósan magas páratartalmú levegő.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: egeszsegmozaik.co.hu | képek: pixabay.com)