Jump to content

Mutatjuk, mihez kezdjen a karácsonyi lakoma utáni maradékkal

2023. 12. 29. 10:35

Az ünnepi időszak elmúltával szembesülünk azzal, hogy sok karácsonyi finomság maradt a hűtőnkben. Összegyűjtöttünk néhány lehetőségeket, hogy mit kezdjünk a megmaradt karácsonyi menüvel.

Karácsony után pár nappal már mindenki nagyon unja az ünnepek alatt oly szívesen fogyasztott finomságokat. Jellemzően az anyák azok, akik feláldozzák magukat, és két héten át eszik a maradék töltött káposztát, a kiszáradt bejglit, a kókuszos kockát. Pedig a legtöbb ünnepi fogás fagyasztható – igen, a halászlé is, a töltött káposzta is, még a bejgli is, bár ez utóbbit érdemes még viszonylag friss állapotban fagyasztani.

Mentsünk meg minél több ételt

Hiszünk a segítségnyújtásban, így ha van a szemünk előtt az ismeretségben valaki, akiről tudjuk, hogy szüksége van élelmiszerre – akkor gondos és gusztusos csomagolás után a még felhasználható élelmiszereket vigyük el hozzá. Nagyobb adagot csak süteményből vagy olyan fogásból adományozzunk, amely garantáltan ehető marad még egy-két napig.

Mit tegyünk a megmaradt gyümölcsökkel?

Van az úgy, hogy az ünnepre készülvén kicsit elszámoljuk magunkat, és zöldségből, gyümölcsből is túl sokat veszünk. Semmi pánik, az elmúlt három nap falási rohamai után mindannyiunkra ráfér egy-két zöldség- vagy gyümölcsnap. Első körben tehát készítsünk jó nagy adag gyümölcs- vagy zöldségsalátát. A gyümölcsök ezenfelül nagyon sokoldalúan felhasználhatók. Készíthető belőlük bólé, kompót, aszalvány, de piskótába sütve, turmixba, gyümölcsszószba, gyümölcslevesnek is elkészíthetjük.

Használjunk fel minden morzsát

Újra is gondolhatjuk a maradék élelmiszereket, ha nem akarjuk lefagyasztani őket.

• Megszikkadt pékáru: darabolva krutonnak krémlevesekhez, zsemlemorzsának, melegszendvicsnek, fasírtba, kétszersültnek szendvicskrémek mellé, kenyérfelfújtnak, diós-mákos gubának (akár a megmaradt dióval, mákkal!), croque-monsieur-ként (serpenyőben sült sajtos-vajas melegszendvicsnek) újrafelhasználható.
• Megmaradt kalács, bejgli: tepsibe fektetve, vajas-mézes-tojásos tejjel leöntve, almakarikákkal és akár aszalt szilvával, akár lekvárral lekenve, tepsiben sütve isteni sütemény lehet belőle.
• Párolt zöldségek: franciasalátába és egyéb majonézes salátákhoz vagy zöldségkrémnek szendvicsfeltéthez elkészítve.
• Darált dió, mák: légmentesen lezárva és fagyasztva hónapokig eláll (tegyük dupla zacskóba, hogy ne legyen mellékíze).
• Krumplipüré: burgonyás fánkként, burgonyás pogácsaként, hercegnő burgonyaként is újragondolható, vagy cottage-pie készíthető belőle (krumplipüré darált hússal tepsiben sütve).

Forrás: Nébih.hu
 
Nem is gondolnánk, mennyi mindent le lehet fagyasztani

Amit csak lehet és tudunk, a lehető leghamarabb fagyasszuk le, célszerű minél optimálisabb adagokban. Íme néhány példa:

• Húsleves: egy-két decis dobozkákban leszűrve és lefagyasztva érdemes eltenni, később kiváló alaplé lesz belőle szinte bármilyen recepthez (ajánljuk rizshez, kuszkuszhoz, szaftos-szószos húsokhoz, tésztaszószokhoz, mártásokhoz).
• Pácolt, sült húsok: szeletelve vagy felkockázva adagonként lefagyasztva eltehetők (készíthetünk belőle később: melegszendvicsalapot, szendvicskrémet, húskrémet, tésztaszószt, rakott tésztát, zöldséges-húsos ragut).
• Párolt köretek (rizs, vegyes zöldségek): adagonként lefagyasztva tegyük el ( jól jön, ha hétköznap nincs időnk főzni, akár köretnek, akár húsgombóchoz).
• Halászlé, tejmentes krém- és ragulevesek: bármilyen levesalapot lefagyaszthatunk, amibe nem került tejtermék, de arra érdemes figyelni, hogy fagyás közben a folyadékok tömege növekszik, így ne töltsük csurig az edényt.

Megelőzve a felhalmozást és a pazarlást, fontos szem előtt tartanunk, hogy a gyomrunk a karácsonyi időszakban sem nő a kétszeresére. Próbáljunk meg törekedni rá, hogy ne főzzünk többet, mint amennyit a család és a rokonság biztosan el tud fogyasztani, maradék nélkül.

(Forrás: egeszsegmozaik.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)