Jump to content

A cukorbetegség a gyerekek életében is jelen lehet

2019. 04. 25. 19:00

A cukorbetegség hallatán legtöbben azokra gondolunk, akik a várandósság állapotváltozás miatt alakul ki, vagy az idősödő személyek esetében, akiknek szervezete máshogy működik, mint a fiatalabbaké.

Csakhogy a cukorbeteg gyerekek száma egyre magasabb. A gyerekek körében jelentkező 1-es típusú diabétesz esetében egyáltalán nem a túl sok cukorfogyasztás miatt kialakuló betegség. A gyerekek esetében jelentkező autoimmun betegségnek nincs köze a táplálkozáshoz. Az e-es típusú cukorbetegség hátterében az inzulinhiány jelentkezik, és ebben az esetben a gyerekek inkább fogynak.

A 2-es típusú cukorbetegség korábban csak a felnőttek körében volt megfigyelhető, ám már ez megváltozott. Az étkezési szokások megváltozása, a mozgásszegény életmód következményének tudhatjuk be azt is, hogy már egyre több gyerkőc életét keseríti meg a cukorbetegség 2-es változata, amely esetében az elhízás is megjelenik. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a vércukorszint sokáig tarthatja a normális értékeket és a baj csak később ütheti fel a fejét.

Az 1-es típusú diabétesszel élő gyerekek esetében a szervezet által elégtelen mennyiségben termelt inzulint mesterségesen szükséges pótolni. A 2-es típusú cukorbetegség felismerése sem olyan egyértelmű, még akkor sem, ha az elhízás szemmel látható. Olyan társtünetek is megjelenhetnek a gyerekek esetében, amelyek a figyelmet elterelik a diabéteszről. Előfordulhat, hogy magas vérnyomást állapítanak meg a gyerekeknél, vagy észrevehetően romlik a látásuk, és az immunrendszerük is legyengülhet.

A 2-es típusú diabétesz jelentkezése a gyerekek esetében arra utal, hogy az életmód, amit képviselnek, a szervezetük szempontjából egyáltalán nem előnyös. A mozgás beiktatása, az egészséges ételek fogyasztása, a megfelelő folyadékpótlásával a fogyást is elő lehet segíteni, és a cukorbetegség el is tűnhet.

Rajtunk, felnőtteken, szülőkön nagyon sok múlik, hogy milyen példával szolgálunk a felnövekvő nemzedék számára. Az egészségtudatos életvitel az új generáció számára is nagy jelentőséggel bír. Habár ma már a korszerű technika és orvoslás is a hosszabb élet reményét adja nekünk, mit sem ér, ha mi magunk leszünk saját ellenségeinkké?

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: egeszsegkalauz.co.hu | képek: pixabay.com)