Bizonyos dolgokat az életben – mint mondjuk egy közeli hozzátartozó halála, vagy egy hosszú kapcsolat felbomlása – nagyon nehéz rózsaszín szemüvegen át szemlélni, és vélhetően nem is kell. A küszködés, szomorúság, tanácstalanság éppen úgy az életünk része, mint az, amikor csodálatos dolgok történnek körülöttünk, amikor megmagyarázhatatlanul boldogok vagyunk, vagy amikor végtelenül határozottak vagyunk. Ennek ellenére belecsúszni egy hónapokon, vagy akár éveken át tartó depresszív, önsajnálattal, és a másik hibáztatásával teli időszakba nem csak felesleges, de végtelenül kártékony is: ettől ugyanis a tragédia még ugyanúgy megtörtént, csak emellett minden lehetséges megoldást, és felemelkedésre, összeszedettségre való lehetőséget elutasít, aki beleragad a keserűségbe.
"Most mi lesz velem?"
Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, hogy szakítás-szezon van. A környezetemben hónapok óta egymás után bomlanak fel a szerelmek, házasságok, de még a nem-romantikus kapcsolatok közül is küszködik jónéhány: testvérek, jó barátok fordulnak egymás ellen, ábrándulnak ki egymásból, a tragédia hamvain pedig új élet helyett sivárság és kétségbeesés: „Mi lesz velem?” Érdekes kérdés, leginkább azért, mert annyi tapasztalat és kaland után még mindig képesek vagyunk elhinni magunknak, hogy ez legitim felvetés. Mégis mi lenne?! Az élet egyszercsak, amikor a legkevésbé számít rá az ember, valamiféle „erre sosem gondoltam volna” megoldást kínál: legyen szó békülésről és a tanulságok levonásáról, vagy épp új szerelemről, amely egetrengető sebességgel és intenzitással robban be az ember életébe.
A magból sem lesz fa egyik napról a másikra – bárhogy is szeretnénk
Az igazi gond persze az, hogy rendszerint nem vagyunk elég türelmesek ahhoz, hogy kivárjuk a csodát – ezért menekülünk az önsajnálatba és szenvedésbe, vagy épp ugrunk bele jelentéktelen emberi viszonyokba, csak hogy „ne legyek magányos”, vagy csak mert „előbb-utóbb úgy is ugyanolyan nehéz lesz, mint a korábbi viszony volt”. Az ember alapvetően nem egy türelmes lény, de amióta másodpercek alatt kapcsolgatunk tévécsatornák közt, amióta egy kattintásra van tőlünk minden az interneten, és amióta a Tindernek köszönhetően gátlástalanul lapozgathatunk lehetséges partnerek között, tényleg „leneveltük” magunkat a türelemről. Ennek pedig legfőbb hátránya az, hogy – ahogy az életben minden folyamatnak – az emberi kapcsolatoknak, az önmagunkhoz való viszonyunknak, a vitás ügyekben való tisztánlátásnak időre van szükségük ahhoz, hogy megérjenek.
