Barlanglakó őseink ugyanis nemcsak kedvelték a szénhidrátokat, legalább annyira szükségük is volt rá, mint ma nekünk, még akkor is, ha ők még nem termesztették, hanem gyűjtögették ezeket. Az tehát, hogy a paleo étrendben csak hús, hal és kevés zöldség és gyümölcs volt, kifejezetten téves.
A kutatók az elmúlt évek régészeti, genetikai és fiziológiai kutatásaira és eredményeire alapozva állítják azt, hogy a növényi szénhidrátokra és a húsra egyaránt szükség volt az emberi evolúcióhoz: ezt pedig három millió éves fogminták és növényi maradványok (gumók és egyéb keményítőtartalmú növények maradványa) is egyaránt bizonyítják.
Ezen földfelszín alatt fejlődő növények ugyanis olyan tápanyagokban gazdagok, amelyeket gyűjtögető életmódot folytató őseink igencsak kedveltek: akkor ásták ki ezeket, amikor csak szükségük volt rájuk. A régészeti leletek is arról árulkodnak, hogy őseink kevesebbet vadásztak, mint amit korábban feltételeztünk róluk. Lehet, hogy a hús volt a kedvelt ételük, de az energiamennyiség, amit ennek megszerzésére kellett fordítani, sokkal több volt annál, mint amit ki lehetett nyerni belőle. Ehhez képest a gumók sokkal hatékonyabban biztosították az energiát.
Emellett több evolúcióelméleti kutatás is azt állítja: barlanglakó őseink korántsem csak húst fogyasztottak. Az agy táplálásához ugyanis több energiára volt szükség, erre pedig a szénhidrát fogyasztása volt a legjobb módszer. A több fehérje ugyanis túl sok mennyiségben mérgező az emberi szervezet számára. Más kutatások azt állítják: a nyál felépítése és lebontási mechanizmusa is úgy alakult ki, hogy jobban le tudja bontani a keményítőben gazdag növényeket.
Ez, illetve az a kulturális/társadalmi tény, hogy őseink főzni tanultak, mind azt mutatja, hogy növényeket fogyasztottak, ezeket pedig nemcsak ízesebbé, hanem könnyebben emészthetővé is akarták tenni.
