Az alvást gyakran tekinthetjük az ébredés, ébrenlét ellentétének, de ha jobban belegondolunk, egészen sok közös van e két állapotban. Elég csak az álmainkra gondolni, amik jelzik, hogy alvás közben is gondolkodunk, emlékképeket alakítunk ki - igaz másképp, mint éber állapotban. De vajon hol húzódik a határ az alvás és az ébrenlét között és mit jeleznek az álmaink?

Hol a határ ébrenlét és alvás között?

Sok ember pillanatok alatt, azonnal fel tud ébredni, míg másokat nehéz felébreszteni. Hogy miért? Többek között erre kereste a választ jó pár, a 30-as években elkezdett kutatás, melyek az alvás mélységének mérésére vállalkoztak, illetve arra próbáltak választ adni, hogy egyáltalán mikor álmodunk.

Körülbelül egyórányi alvás után – az agyi elektromos hullámtevékenységet elektroencefalográfiával (EEG) rögzítő kutatások tanulságai alapján – a felnőtt embernél különféle változások következnek be. Az EEG nagyon aktívvá válik egy bizonyos idő elteltével (előfordul, hogy gyorsabbá, mint éber állapotban), gyors szemmozgások figyelhetőek meg, akár csukott szemhéjon keresztül is. Ezt a szakaszt nevezték el a kutatók REM-alvásnak, a többi szakaszt pedig nem REM-(NREM-)alvásnak. Az alvás ez utóbbival kezdődik, majd különféle alvásciklusokból áll, amelyben már megfigyelhető mindkét típusú szakasz.

Egy átlagos (nagyjából 8 órás) alvás alatt kb. 4-5 különböző REM-periódus van, és esetleg egy rövid felébredés a reggel közeledtével – persze ez életkortól is függ. Az újszülöttek például alvásidejük felét REM-alvással töltik, míg egy ötéves alvásának 20–25%-át teszi ki ugyanez. Ez arány nagyjából megmarad időskorig (ekkor a REM-alvás aránya tovább csökken).

Fontos, hogy a két alvás alapjaiban különbözik, olyannyira hogy egyes kutatók a REM-et nem is alvásnak tekintik, hanem inkább az ébrenlét és a NREM-alvás melletti vagy inkább közötti állapotnak. Különbség van a szemmozgások intenzitásában, a szívritmus és a lélegzés gyorsaságában, az agy anyagcseréjében és az izmok állapotában. Dióhéjban: a NREM-alvást üres, lenyugodott agy jellemzi ellazult állapotban, míg a REM-alvást látszólagos ébrenlét a gyakorlatilag bénult testben (ilyenkor szokott bekövetkezni az ún. alvásparalizís, amikor is a személy a szemén kívül nincs birtokában testének, afféle bénult állapotban van, ami nagyon gyakran félelemérzettel párosul).

Mindenki álmodik?

Az álom egy olyan tudatmódosulás, amelyben az emlékezeti képek és a képzeleti képek időlegesen összemosódnak a külső valósággal. Habár sokan nem emlékeznek az álmaikra, a vizsgálatok arra engednek következtetni, hogy ezek az emberek is ugyanannyit álmodnak, mint az erre emlékező társaik. Ezen személyek tehát nem nem álmodnak, hanem valójában csak nem tudják felidézni az álmaikat.

A szakemberek minderre több magyarázattal szolgálnak. Az egyik, hogy az álmaikra nem emlékező emberek egész egyszerűen nehezebben tudják felidézni álmaikat, mint az emlékezők. A másik lehetőség, hogy egyesek könnyebben felébrednek a REM-alvás közepén, így több álomtartalomra emlékeznek. Végül elképzelhető, hogy az egésznek az ébredéshez van köze: a feltevés szerint, ha nem sikerül elterelésmentes ébredést biztosítani az álmodás után, az álomemlékezeti anyag nem szilárdul meg.

Tudja-e az ember, hogy álmodik és képes-e befolyásolni az álmait?

Sokan nem tudják, hogy az álmok bizonyos mértékig ugyan, de befolyásolhatóak. Meg lehet például tanulni, annak felismerését, hogy álmodunk. Ezt olyan kísérlet igazolják, melyekben az alanyoknak egyszerűbb tevékenységekkel (pl. egy kapcsoló elfordításával) kellett jelezniük, hogy álmodnak.

Olyan esetek is előfordulnak, amikor az álmodó azt érzi, hogy tudatának birtokában van, akárcsak ébrenlét esetében, és különféle kísérleteket végez álmában annak kiderítésére, hogy álmodik, avagy ébren van.

A kutatók azt is kimutatták, hogy az álomtartalom bizonyos tekintetben irányítható, ha elalvás előtt valamilyen szuggesztiót adunk, majd megvizsgáljuk az ezt követő álom tartalmát.

Ide kapcsolódik, hogy – Freud elmélete szerint – egyes esetben az álmainkban a tudatalattink jelenik meg. Freud úgy vélte, hogy a tudatból elfojtás révén kikerült vágyaink és szükségleteink az álmokban fejeződnek ki – legtöbbször szimbolikus formában. Az elmélet középpontjában a „cenzor” fogalma áll, ami lehetővé teszi, hogy az adott személy szimbolikusan fejezze ki elfojtott vágyait, ezzel elkerülve azt a bűntudatot és szorongást, amelyet ezeknek az explicit megjelenése eredményezne.