Ha az egészségükről van szó, akkor legtöbben kifelé mutogatnak, és külső körülményekre hivatkoznak: az orvos nem elég lelkiismeretes, a szomszédnak könnyű, mert sokkal jobb genetikával rendelkezik (ellentétben persze velünk, akinek nyilvánvalóan sokkal nehezebb), az egészséges életmód sokba kerül és hasonlók. Pedig a hárítás csupán annyit jelent, hogy nem nézünk szembe a ténnyel, miszerint az egészségi állapotunk leginkább rajtunk múlik, mi tehetünk önmagunkért a legtöbbet és nem más. A titok tehát a tudattoság.

Igen ám, de ha így van, miért ennyire nehéz a változás és a változtatás? Mert az egészségünkért való felelősségvállalás erőfeszítést, igyekezetet és tetteket kíván meg tőlünk. Elsősorban rajtunk múlik, hogy mit eszünk, vagy hogy mennyit mozgunk. Kis kreativitással, valódi elhatározással kevés, vagy akár nulla forintból is változtathatunk, de mennyivel könnyebb másra hárítani azt a bizonyos felelősséget, és semmit sem cselekedni! Ráadásul amíg fiatalok és egészségesek vagyunk, és nem jelentkezik valamilyen egészségügyi problémánk, addig el sem tudjuk képzelni, hogy éppen ezekben az években tesszük le annak az alapjait, hogy milyen életet élünk majd időskorunkban.

Szintén a felelősségvállalást nehezíti az általános magyar szemlélet, amelyre jellemző az egészség és az azzal foglalkozó tudományágak túlmisztifikálása. Az orvostudomány nyilván komoly és nagyon komplex szakterület, a hiba ott van, hogy onnan várjuk a csodát. Előnyösebb lenne az egészségünk szempontjából, ha a doktorokat csak egészségi állapotunk egy végpontjának, a megoldás egyikfajta útjának tekintenénk, de emelett tennénk magunkért.

Fontos az is, hogy határozott álláspontot képviseljünk, ami a gyógyulásunkat, vagy az egészségfejlesztésünket illeti. Hogy ez mit takar? Egyrészt hogy felismerjük időben, ha az állapotunk romlik, és teszünk a változásért - a tettek közé tartozik az is, hogy időben felkeresünk orvost, és alternatív segítőket. Másrészt ha a orvosi, vagy kórházi ellátásban részesülünk, akkor se csupán az elfoglalt doktoroktól, nővérektől várjuk tétlenül, hogy tegyenek valamit értünk. Amennyiben állaptunk engedi, igyekezzünk tájékozódni az adatokról, információkról, konzultáljunk orvos ismerősökkel az eredményekről, stb. Az sem árt, ha tisztában vagyunk a betegjogokkal, hiszen a magyar egészségügy alapvetően az orvos felérendeltsége és a beteg alárendeltsége szemléletben gondolkodik (óriási tisztelet a kivételnek, amire szerencsére egyre több példát fel lehet sorolni). Pedig a betegeknek rengeteg olyan joga és lehetősége van, amivel nem élnek a hétköznapokban.

Sok orvos elmondása szerint a betegek ritkán mondják, hogy mit szeretnének, van-e valamilyen igényük, kívánságuk, holott kevés idő és energia jut arra, hogy ezt találgassák a szakemberek. Érthető, hogy betegként az ember elesettebb, és megnő a gondozási, odafigyelési igénye, de nem árt tudni róla, hogy felesleges szégyellősködni, sokszor egyszerűbb a dolga az egészségügyi dolgozóknak, ha nyíltan kommunikálunk.