Jump to content

A tanulás egészségre gyakorolt hatása

2019. 06. 20. 19:00

A gyerekek többségének megkezdődött a nyári szünet. Ami a nebulóknak öröm, az a szülők számára fejtörést is jelenthet, ha meg szeretnék oldani, hogy gyermekeik felügyelet alatt legyenek a nyár folyamán.

Nincs talán olyan gyerkőc, aki ne örülne a nyárnak, a pihenésnek, a nyári szünetnek. Ez az időszak a tanulástól, legalábbis az intenzív tanulástól mentes időszak.

Sokuk nyárára sem mentesül teljesen a tanulás valamilyen mértéke alól. A kötelező olvasmányok, a kimért házi feladatok egy-egy tantárgyból várhat a gyerekekre. A többségük ugyan a nyári szünet legutolsó napjaira halogatja ezeknek a feladatoknak a megoldását, míg vannak, akik ügyesen be tudják osztani a dolgukat. Természetesen ehhez a szülői támogatás is szükséges.

A gyerekek nehezen értik meg annak eszméjét, hogy élethosszig tartó tanulás. A tanulás szó számukra csakis a könyv felett történő görnyedést jelenti, a számos haszontalan ismeret fejbe való zsúfolásával vegyítve. Csupa haszontalan dolog. Az élethosszig tartó tanulás azonban lehet ennél szórakoztatóbb és élvezetes is, ha megtaláljuk magunkat egy szakmában.

A szülők a legjobbat szeretnék gyermekeiknek. A lényeg, hogy felnőttként megtalálják azt a munkát, amelyben nem lesz kín nap, mint nap bejárni a munkahelyre. Sok szülő szeretné diplomához juttatni gyermekét.

Azt is bizonyították már, hogy a magasabb végzettséggel együtt arra is nagyobb az emberek igénye, hogy egészségük rendben legyen. Senki nem szeret beteg lenni, és az egészségtudatos életmódra váltók a táplálkozásban és a mozgásban is ezt képviselik. Erre akkor is igény lehet, ha nem rendelkezik valaki felsőfokú végzettséggel. Mégis azt találták, hogy akik folyamatosan képzik magukat (nem feltétlenül felsőoktatási intézményben ülve), sokkal egészségesebbek. Akik azonban még feljebb teszik önmaguk számára a mércét, és minél magasabb végzettségért tanulnak, azokról elmondható, hogy kevésbé jellemző rájuk az elhízás, a vérnyomásuk is rendben van, valamint a cukorbetegség, szív- és érrendszeri betegségek is sokkal inkább elkerülik őket.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: egeszsegkalauz.co.hu | képek: pixabay.com)