Jump to content

Minimálisra korlátozzák az érintkezést

2020. 03. 19. 19:00

A koronavírus-járványról szól most az életünk. Tapasztalhatja maga körül mindenki a megváltozott életet, szabályokat kell betartanunk.

A szülők egy jelentős részére nemcsak gyermekük nevelése, de most már tanítása is a nyakukba szakadt. A nagyobb diákok már maguktól részt tudnak venni a távoktatás folyamatában, de a kisebbekkel együtt kell tanulniuk a szülőknek, napi rendi szinten feladatokat kell megoldani. Iskolába ugyan nem kell járni, de ettől még nem szüneten vannak a gyerekek, hanem megváltozott tanulási módszer érvényesül. A szülők számára is egészen új ez a helyzet. Erre azért volt szükség, hogy minimálisra csökkentsék a fertőzés terjedését. Attól függetlenül, hogy a gyerekekre pont nem veszélyes a koronavírus, a távoktatás lehetősége az idősebb, az érintett korosztály megóvása miatt került bevezetésre.

A koronavírus-veszély miatt korlátozták a boltok nyitva tartását, higiéniai szabályokat kell betartani mindenhol. Az alapos kézmosás mellett a szájmaszk és a gumikesztyű viselete sem árt.

A vásárlást is a legszükségesebbre kell korlátozni, a korlátozásoknak éppen az a lényege, hogy az emberi érintkezéseket a minimálisra lehessen csökkenteni, és így megakadályozni, hogy a vírus terjedjen.

A koronavírus gyorsan terjed, de ha megfelelően tudatosan cselekszünk, akkor ez a folyamat lelassítható, meg is szüntethető. Emiatt arra kérnek mindenkit, hogy vegyék komolyan az otthon maradást.

A csapból is, de a televízióból bizonyára folyik annak tudatosítása, hogy a szappanos kézmosás és a többi ember elkerülése az egyik legjobb módja, hogy kivédjük a fertőzést.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: egeszsegmozaik.co.hu | képek: pixabay.com | videó: https://www.youtube.com/watch?v=EHRdirL6kkw)