Jump to content

Óvatosan a gyerekkori elhízással

2018. 12. 13. 19:00

A jólét és a bőség eredménye, hogy sok a túlsúlyos ember, és ez a gyerekeket is érintő probléma. Amíg a felnőttek előszeretettel váltogatják a fogyókúrákat, a gyerekek egyáltalán javasolt-e?

A pici babák esetében, az anyatejes vagy tápszeres táplálás mellett nem beszélhetünk elhízásról, ennek ellenére esetükben is jelentkezhet súlytöbblet. Elhízásról akkor van szó gyerekek esetében, ha az anyatejről, tápszerről áttérnek a szilárd táplálék fogyasztására.

A gyermekorvos és a védőnők a táblázat alapján határozzák meg, hogy a referenciaértékekhez (BMI-érték) képest az adott pici milyen értéket képvisel. A nem és kor szerint meghatározott táblázat értékein túlmutató pici eltérhet súlyban és/vagy magasságban is. Egy bizonyos érték felett a túlsúly már a veszélyeztetett kategóriába sorolható, de túlsúlyról még nem kell beszélni. A 90%-ot elérő érték esetében már túlsúlyról, e fölötti érték esetén elhízásról beszélünk.

Az egészségtelen és helytelen étkezés sokat segít abban, hogy gyermekeink túlsúlyossá válnak. Emellett azonban a mozgásszegény életmód legalább annyira hibáztatható az elhízásért.

A probléma azonban otthon kezdődik. A legtöbben persze egészséges étrendre szeretnék szokatni gyermekeiket, de úgy, hogy saját maguk nem mutatják a legjobb példát. A példamutatással nemcsak a viselkedésben érhetünk el eredményt gyermekeinknél, hanem az életmód megválasztásában is. Ha a gyerkőcök azt látják, hogy a szülők édes üdítők helyett is vizet fogyasztanak, a folytonos édességevés helyett is sokkal többet fogyasztanak zöldséget és gyümölcsöt, ráadásul mindez otthon is elérhető közelségű, akkor ez lesz a gyerekek számára az általános.

A gyerekek komolyan szembesülhetnek testi adottságaikkal, főleg, ha társaik szembesítik azzal. Saját maga is érezheti, hogy más, mint az átlag. A lelki és testi egészség érdekében is fontos, hogy mérsékeljék a túlsúlyt. Ennek érdekében érdemes egészséges életmódra váltani, de azt is apránként érdemes beiktatni. Ehhez türelemre van szükség. Először el kell vonni a gyerekek figyelmét az evésről. Otthon is kontroll alá kell vonni a készletet. Azaz, ha nincs sok édesség, üdítő, amit a gyermek fogyasztani tud, akkor nem is tud sokat enni.

 

Sok gyereket látunk a tévé előtt kucorogva, és ami még rosszabb, hogy a kezükben általában valamilyen üdítő és/vagy nassolnivaló is van. Ki kell alakítani azt a szabályt, hogy tévézés közben nincs rágcsálás. Enni szigorúan csak a konyhában, étkezőben szabad. Nassolnivalóként pedig a gyümölcs és a zöldség való.

Mivel a mai gyerekek kezében már ott figyel az okos technika, úgy arra letölthető néhány motiváló applikáció.

A mozgásra kellene rávennünk őket. Ebben is mutathatunk példát, mondjuk eljárunk sétálni, futni. Az iskolába való eljutás is történhet gyalog vagy kerékpárral, ha erre van lehetőség.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: egeszsegkalauz.co.hu | képek: pexels.com)