Jump to content

A megelőzhető túlsúly

2020. 08. 06. 19:00

Más világban élünk most, mint akár csak két generációval korábban. A technika annyira megkönnyítette az életünket, hogy lustává is válhatunk.

Népbetegséggé nőtte ki magát az elhízás. Bolygónk lakosságának negyedénél tapasztalható ez a komoly egészségügyi kockázat, és ez a gyerekeket is érinti. Gondoljunk csak bele, hogy csak az utóbbi negyven évet figyelembe véve, a gyerekkori elhízás 300 %-kal (!!!) nőtt. Ez a komoly növekedés azt jelenti, hogy már a gyerekek egészsége is komoly veszélybe kerülhet az elhízás miatt.

Az életmódunk, a kényelmes életünk, no és az örökletes tényezők együttese okozhatja az elhízást. Jellemzően hamarabb ülünk be az autóba, még kisebb távolság megtételéhez is, minthogy gyalogosan vagy kerékpárral közlekedjünk. Ez igaz a felnőttekre és a gyerekekre is.

Sülőként, felnőttként sok mindent befolyásolhatunk annak érdekében, hogy a gyermekkori elhízás ne jelentkezzen. A minőségi és egészséges élelmiszerek megválasztásával, a rendszeresség bevezetésével, az egészségtelen ételek elhagyásával változtathatjuk meg gyermekeink jövőjét. Fontos annak bevezetése, hogy naponta legalább ötször, de kis és egészséges adagokat fogyasszunk el, emellett pedig akár a séta, akár a kerékpározás vagy bármilyen sport hatékony lehet.

Nemcsak beszélni kell arról, hogy milyen az egészségtudatos életmód, hanem a gyerekek előtt példaként kell állni. Szülőként tehát komoly hatást gyakorolhatunk az utódainkra, ha mi magunk is egészségesen táplálkozunk, mozgunk. Ez a hozzáállás annyira természetessé válhat, hogy a gyerekek számára is ez válik napi rutinná. Ne csak mondogassuk a gyerkőcöknek, hogy tegyék le a kezükből az okos kütyüt, hanem hívjuk közös játékra őket. Annyiféle mozgási lehetőség van, és biztosan megtalálja mindenki a neki megfelelőt (ugráló kötél, tollas, labda, gördeszka, görkorcsolya, kerékpár, fogócska a szabadban stb.).

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: egeszsegmozaik.co.hu | képek: pixabay.com)