Jump to content

Gumi helyett erdőtalaj

2020. 11. 06. 19:00

A felgyorsul és kaotikussá vált világunkban szülőként lehetőséget kapunk egy kicsit lelassulni és gyermekeinkkel foglalkozni. A legjobbat, legegészségesebbet szeretnénk számukra biztosítani.

Egészséges táplálék, sok mozgás, friss levegő, erre lenne szükségük a gyerekeknek. Ezt szeretjük is megadni gyermekeinknek. A játszótér az a hely, ahová szívesen viszik a szülők gyermekeiket, hiszen a játék, a mozgás, a közösség és a friss levegő is ötvözve van. A balesetek elkerülése érdekében gumiszőnyeggel borítják a játszótér nagy részét, így nyugodtabbak a szülők is. Biztos, hogy jó ez?

A finnek ötlete

Finnország kísérletezett azzal, hogy a játszótereket nem gumilappal borítják, hanem helyette sokkal természetesebbre, erdőtalajra cserélik. Kiválasztottak egy erdőterületet, ahonnan begyűjtötték a szükséges mennyiségű földet és egyszerűen azt szórták le a játszótereken.

Eredmény

Ha azt gondolnád, hogy túl sok lehetőséget adtak így a különböző fertőzésekre, akkor tévedsz. Az erdőtalajjal való érintkezés az immunrendszer védelmi erejét növelte meg. Egyes, ma oly népszerű betegségek éppen azért alakulnak ki a gyerekeknél, mert kevés természetes anyaggal érintkeznek, találkoznak, így immunrendszerük sem a megfelelő ütemben érik meg.

A nagyobb városokban élők gyermekei még kisebb esélyt kapnak arra, hogy a természetes anyagokkal találkozzanak.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: egeszsegmozaik.co.hu | képek: pixabay.com)