Jump to content

Tehetünk a mellrák kialakulása ellen

2018. 11. 01. 19:00

A nők számára fenyegetést jelent a melldaganat kialakulása. Számos tévhit kering erről a betegségről és kialakulásának okáról. Mi lehet az igazság?

A nők között retteget kór az emlőrák. A már egész fiatalon is megjelenő betegség felismerésében sokat jelenthet az önvizsgálat. Ismernünk kell testünket, és a mellek rendszeres áttapogatásával is kiszűrhető az elváltozás, azonban mire így kitapinthatóvá válik valami, az azt jelenti, hogy a daganat már nagyobb. A mammográfiai vizsgálat éppen emiatt nem elhanyagolható, hiszen ezzel a megoldással, jóval korábban megállapítható, ha netalán valamilyen elváltozás van a nő mellében.

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a mellrákra való hajlamot csakis anyai ágról örökölhetjük. Logikusnak tűnő, hiszen a nők mellében jelentkező daganatfajta csak a nőkre jellemző, férfiakra nem. Ebben a mondatban több téves feltételezés is van. A mellrákra való hajlamot ugyanis mindkét szülőtől örökölhetjük. Habár a legnagyobb százalékban a nők körében jelenik meg a mellrák, ennek ellenére a férfiak esetében is jelentkezhet a daganatos megbetegedés eme formája. A felismerés azonban a férfiak esetében sokkal nehezebb, ugyanis ők nem igazán hiszik el, hogy esetükben is kialakulhat a mellrák. Mindegy, hogy nőről vagy férfiról van szó, nagyobb az esély a mellrák kialakulására akkor, ha a felmenők között egyik, másik, vagy netán mindkét ágon jellemző volt a mellrák. Azok a férfiak is érintettek lehetnek, akiknek az ösztrogénszintjük magasabb. A kromoszóma rendellenességek, hormon- vagy mellkasi sugárkezelések is idézhetnek elő férfiak esetében is emlőrákot, de a folyamatos magasabb hőmérsékleten történő munkavégzés is kockázati tényezőt jelenthet.

Azt már tudjuk, hogy a mellrák kialakulásában az öröklődés is szerepet játszhat, azonban sokkal valószínűbb, hogy a betegséget környezeti tényezők idézik elő. Az alkoholfogyasztás, a cigarettázás, az étkezés és a gyógyszerek kihatással vannak az egészségünkre, és akár rákot is okozhatnak. Hallhattuk már azt is, hogy a kozmetikai eszközök használata, a mikrohullámú sütő sugarai és a nem megfelelő méretű melltartó is okozója lehet az emlőráknak, erre azonban meggyőző bizonyíték még nem áll rendelkezésre.

A női mell mérete egyáltalán nem befolyásolja a rák kialakulását. Vagyis nemcsak a nagyobb emlőkkel rendelkező hölgyek esetében jelentkezhet a megbetegedés, hanem a kis mellű nők körében is.

Hallhattuk már azt a feltételezést is, hogy azok a nők, aki már szültek, kisebb az esélyük arra, hogy mellrák alakuljon ki. A szülés és a szoptatás valóban csökkenti a mellrák kialakulásának kockázatát.

A felismert betegség csak kis százaléka végződik a mell teljes eltávolításával. Az időben felismert mellrák jól kezelhető, nem halálos. Ez akkor igaz, ha a daganat nem éri el a nyirokcsomókat és a véráramot, így nem tud áttétet képezni a testben. Nagyon fontos tehát az, hogy időben észrevegyük a daganatot.  

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: egeszsegmozaik.co.hu | képek: pixabay.com)